9 Noiembrie 2012 (szatmar.ro)
Sipos Yvette es Sandor Balazs nyertek a kolcseys golyabalt
Csutortok este zsufolasig telt diakokkal, tanarokkal, szulokkel, baratokkal es ismerosokkel a Dana hotel mogotti sator, ez adott ugyanis otthont a szatmarnemeti Kolcsey Ferenc Fogimnazium idei golyabaljanak.
A hagyomanyok szerint a KOFEDISZ, az iskola diakszervezete altal rendezett, evrol evre nagyobb sikernek orvendo mulatsagon most hat kilencedik osztaly es azok tanuloi merhettek ossze tudasukat, ratermettseguket.
Na meg a bator golyalanyok es fiuk, akik a Balkiralyi illetve Balkiralynoi cimert versengtek. A megmerettetes elott Pataki Eniko, a fogimnazium igazgatonoje koszontotte a jelenlevoket es fejezte ki oromet, hogy nem kevesebb, mint nyolcszazan tiszteltek meg jelenletukkel az iskola szamara oly fontos esemenyt. Ezt kovetoen pedig atadta a szot, az iskola egykori tanitvanyanak, Kereskenyi Gabor parlamenti kepviselojeloltnek, a szatmarnemeti RMDSZ elnokenek. Kereskenyi rovid beszedeben elmondta, hogy szamara a kozepiskolai evei elete egyik legmeghatarozobb idoszakat jelentettek es arra buzditott minden jelenlevo diakot, hogy elvezzek es hasznaljak ki a bar megprobaltatasokkal fuszerezett, megis kalandos es szep kozepiskolai eveket.
„Amikor megerkeztem a golyabalra, rogton bevillantak diakeveim es eszembe jutott az en golyabalom is.
Bar akkor a rendezvenyt meg az iskola disztermeben, majd az azt koveto bulit a pinceben tartottak, orommel gondolok vissza ra. A kozepiskolai evek meghatarozok voltak eletemnek, ma is szeretettel emlekezem vissza egykori tanaraimra, diaktarsaimra. Azt kivanom minden diaknak, hogy hasznaljak ki ezeket a szep eveket es remenykedem abban, hogy a negy ev eltelte utan ok is buszkek lesznek arra es nem felejtik soha, hogy egykor kolcseys diakok voltak.” Az esemenyen ugyanakkor Maskulik Csaba, RMDSZ-es helyi tanacsos, szenatorjelolt es Szasz Piroska, RMDSZ-es megyei tanacsos, Szatmar megyei fotanfelugyelo-helyettes, parlamenti kepviselojelolt is reszt vett.
A balkiralyno es balkiraly cimekert kuzdo tiz lany, illetve nyolc fiu lepett szinpadra. Mivel az est temaja Japan volt, a versenyzok is ennek megfeleloen gesaknak, illetve szamurajoknak, karatemestereknek oltoztek. Szamtalan izgalmas, de ugyanakkor vicces proban, szituacios jatekok, muveltsegi kviz soran bizonyithattak nem csupan tudasukat, hanem magabiztossagukat es ratermettseguket is.
Tanarok is reszt vettek a szituacios jatekokban, igy neha meg nehezebb volt a golyanak kidumalnia magat a szorito szituaciobol. Erdekes pontja volt a golyabalnak a balkiraly es kiralyno cimre palyazo diakok altal keszitett videok vetitese is: azt elmondhatjuk, hogy kreativ es bulis tarsasag kerult a Kolcsey IX. evfolyamaba.
Ketszer is szinpadra lepett az est folyaman a Szomszedneni Produkcios Iroda nevu stand-up humor-csapat, akik mar jo ismerosei a szatmari diakoknak, tekintve, hogy a tavalyi evben is ok voltak a kolcseysek rendezvenyenek sztarfellepoi.
Szinesebbe tette a programot a Loga Dance School profi tancosainak a fellepese, de az iskola diakjai is profikat meghazudtolo parperces tanc-eloadassal nyugoztek le diaktarsaikat. Az eredmenyhirdetes elott Kadar Petra, a KOFEDISZ elnoke hivta fel a szinpadra a rendezveny szervezoit, megkoszonve a munkajukat, illetve elkoszonve a diakoktol, mint szervezo, hiszen tizenkettedikes leven mar az erettsegire kell koncentraljon, ahogy nehany kofediszes alapember is.
Pataki Eniko igazgatono elismeroen beszelt a diakszervezet tagjainak munkajarol, hiszen ezt a golyabalt is sajat felelossegukre, maguk szerveztek meg a teremfoglalastol a fellepok szerzodteteseig. A KOFEDISZ azonban a tizenkettedikesek kilepesevel nem marad magara, hiszen sok aktiv kilencedikesnek adodik lehetoseg bekapcsolodni a szervezet munkajaba.
Ezt kovetoen sor kerult a varva-vart eredmenyhirdetesre. A balkiralyno es balkiraly Sipos Yvette es Sandor Balazs lettek, a masodik helyen vegzett Nevezi Petra es Biro Abel, harmadik helyezett lett Furtos Diana es Varga Elod. A golyabalhoz kapcsolodo Facebookos nepszerusegi versenyen Semeniuc Stephanie es Muncsan Tamas gyozott.