16 August 2011 (szatmar.ro)
Penteken rajtol Nagykarolyban az AugustFest
Az AugustFest rendezvenysorozat musorrendjet ismertette sajtotajekoztato kereteben kedd delelott Bogdan Georgescu. A nagykarolyi onkormanyzat kulturalis igazgatoja kiemelte, hogy eleinte a varosnapok felvezetesekent szolgalt az AugustFest, leginkabb olyan programok kaptak helyt benne, amelyek kisebb kozonsegnek szoltak.
A varosnapi unnepeket idokozben a nyar kezdeten tartjak, am ettol fuggetlenul egy augustusi fesztivalra szukseg van – utobbi kijelentest alatamasztja, hogy a korabbi evekben is igencsak nepszeru volt az AugustFest. Tavlati, azaz kozeljovobeli tervekrol is szolt a foszervezo: elorelathatoan a 2013-as fesztival mar valoban regionalis jelentosegu lesz, amely kulturalis, gasztronomiai es egyeb teruleteken is sok tizezer turistat vonzhat majd a nyugat-szatmari varosba.
Persze az idei AugustFest rendezvenyei is igencsak erdekesek tunnek.
Mindezt korulbelul 18 ezer lejes osszkoltsegvetesbol sikerult megvalositaniuk. Az osszeg nagy reszet – hozzavetoleg 8 ezer lejt – a megyei tanacstol nyertek el egy palyazat kereteben. Korulbelul 6 ezer lejnyi tamogatoi penzre tettek szert (a gazdasagi vilagvalsag idejen nem tekintheto kicsinek ez az osszeg – igaz, nagyobbik resze nem penzbeli hozzajarulas, hanem kulonfele szolgaltatasok biztositasa). A fennmarado reszt pedig a varos kulturalis igazgatosaga allja a szamara elkulonitett onkormanyzati koltsegvetesbol.
Immar a 41. alkalommal tartjak meg Nagykarolyban a gokart orszagos bajnoksag egyik futamat, ugyanakkor eloszor az AugustFest kereteben. A ketnapos rendezvenyt teljes egeszeben tamogatasok reven szervezik. A sajtotajekoztaton jelen volt a helyi diakklub gokart korenek vezetoje, Mille Janos, valamint a nemregiben alakult gokartos egyesulet kepviseleteben Dobai Csaba. A Kossuth-kert es Kalazanci-templom koruli, hozzavetoleg 6-700 meter hosszusagu palyan akar szaznal is tobb ot ev feletti versenyzo all (illetve gurul) a celhoz.
Az AugustFest fobb rendezvenyei este 8 orakor kezdodnek. Szombaton a nepzene lesz a foszereplo.
A program-elozetesben feltuntetett franciaorszagi csoporton kivul elkepzelheto, hogy ukrajnai tancosok is erkeznek (amennyiben megkapjak a vizumot). A franciak produkcioja valoszinuleg igencsak latvanyos is lesz, hiszen a het zeneszen kivul 20 tancos is a kozonseg elkapraztatasara keszul. Vasarnap mindahany nagykarolyi tanccsapat a szinpadra lep – tobb mufajban -, tovabba a megyeszekhelybeli Loga Dance School novendekei eloszor lepnek fel a nyugat-szatmari varosban.
Hetfon a helyi zeneszek a foszereplok – egyebek mellett a krizisnek is koszonheto, hogy mostansag szinte valahany kornyekbeli rendezvenyen szorakoztatjak a kozonseget, ez alkalommal a legjobb szamaikat adjak elo. a keddi nap a muzsikarol szol, illetve ekkor tartjak majd a varos, azaz a kornyek legerosebb emberenek vetelkedojet.
Az AugustFest keretebe szerveztek a Ruha Istvan megemlekezes, illetve tiszteletadas sorozatat. Ez csutortokon veszi kezdetet, az aznapi este a masfajta ritmusokrol is szol majd. A penteki est a swingrol, dzsessz-rockrol szol.
Az AugustFest rendezvenyei
AUGUSZTUS 19, PENTEK. 9 ora: Kossuth-kert kornyeke: NAGYKAROLY CART RACING 2011 – Nemzetkozi kartverseny a Kart Racing Nagykaroly Egyesulet szervezeseben.
AUGUSZTUS 20, SZOMBAT. 9 ora: Kossuth-kert kornyeke: NAGYKAROLY CART RACING 2011 (MASODIK NAP) – Nemzetkozi kartverseny a Kart Racing Nagykaroly szervezeseben. 20 ora: kastelykert – NEMZETKOZI FOLKLORBEMUTATO – Fellep: a Ceatara, Rote Rose, Rekettye. Az est diszvendege: a LES GASTADOURS tanccsoport (Franciaorszag – Lamballe). Egy kulonleges produkcio, francia es kelta tancokkal.
AUGUSZTUS 21, VASARNAP. 17 ora: Polgarmesteri Hivatal nagyterme – ZONGORAJATEK – Moszkovszkij, Chopin, Debussy, Liszt es Beethoven muveibol jatszik Nagy Gergo (Kolozsvar) es Beiland Arnold. 20 ora: kastelykert – NAGYKAROLYI TANCGALA – tarsas- es moderntancok bemutatoja – fellep: Lead and Follow, Magic Dance, Funky Dance, Lost B Boy, Rap Style. Meghivott: Szatmarnemeti Loga Dance School. Tanarok: Raluca Pavaluc, Bagossy Zoltan.
AUGUSZTUS 22, HETFO. 20 ora: kastelykert – FIATAL NAGYKAROLYI ZENESZEK koncertje – Fellep: No Limit, Fine Line, No Limit, Fineline, M-Team, P.A.D., Piticii, Nagy Anita, Bîc Denisa, Vitez Julia, Szucs Evelyn, Osvath Kathryn, Gabor Tania. Felkeszitotanar: Szucs Jozsef.
AUGUSZTUS 23, KEDD. 20 ora: kastelykert – A ZENE VARAZSA – FLAMENCO KONCERT – Homonnai Varga Andras gitarmuvesszel (Kolozsvar). OPERETT KONCERT – Az operettirodalom gyongyszemei magyarul, romanul es olaszul. Eloadjak: Veres Noemi, Rigmanyi Istvan, Gyorgy Katalin, Plesa Robert, Kolcsar Peter, a Kolozsvari Allami Operahaz muveszei.
AUGUSZTUS 24, SZERDA. 19 ora: kastelykert – A VAROS LEGEROSEBB EMBERE – III. kisregios eroproba – tarsszervezo: Fit Force konditerem. Biro: Alexandru Cortean. Szponzorok: FITFORCE, BIG SECURITY, MATRIX INTERNATIONAL, ALCONOR, AGROTEX, TIGER SECURITY, VARGA QUATRO.
AUGUSZTUS 25, CSUTORTOK. 19.30 ora: Kalazanci Szent Jozsef romai katolikus templom – IN MEMORIAM RUHA ISTVAN (a muvesz iden lenne 80 eves) – IN IMITATION OF BIRDS – barokk kamarazene-koncert korabeli hangszereken. Majo Zoltan – barokk furulya, Kovari Aranka – barokk furulya, Kovari Laszlo – csembalo. 20 ora: kastelykert (rossz ido eseten a Szent Laszlo Kozossegi Haz) – RITMUSOK ESTJE – Cserey Csaba es Pinter Cristian utos koncertje; Mario The Teachers – Arad (etnodzsessz, jazzfusion) Mario Florescu – utosok, Cristian Petica – saxofon, Radu Rotaru – billentyuk es Claudia Iuga – vokal.
AUGUSZTUS 26, PENTEK. 18 ora: nagykaroly-belvarosi reformatus templom – IN MEMORIAM RUHA ISTVAN – Kiss Zoltan orgonamuvesz koncertje, Bach, Liszt, Kerll es Buxtehude muveibol. 20 ora: kastelykert – SWING, JAZZROCK, VOICE GUITAR – In JazzTenso – jazzrock koncert (Mezzoforte-, SpyroGira- es Billy Cobhem-feldolgozasok) – MICHELLER MYRTILL-PINTER TIBOR (Budapest) – Voice Guitar – Magyarorszag egyik legkiemelkedobb hangja egy kulonleges gitarossal tokeletesse varazsolva.
AUGUSZTUS 27, SZOMBAT. 19.30 ora: IN MEMORIAM RUHA ISTVAN – Szent Laszlo Kozossegi Haz – Az Ertol az Oceanig – Ruha Istvan hegedumuvesz eleterol beszel Visnyai Csaba.